Nem tudom mennyire szándékos vagy sem, de engem kifejezetten zavar, hogy nem egységes az hogy mikor kattinthatok egy megnyitott belső ablakból az alsó vagy szélső menüpontokra, és mikor kell előbb kézzel becsukni az ablakot.
Pl. ha meg van nyitva a Kúria ablaka, abból bátran lekattinthatok alul a szövi, elfajzott, stb. gombokra. De ha mondjuk rákattintok a városi arénára, akkor abból az ablakból már semmi nem "elérhető" tehát be kell csukni manuálisan előbb a megnyitott városiaréna ablakot és úgy átlépni máshova. Ha a robotaréna van megnyitva, onnan még átléphetek simán a városi arénára a nyitott ablak ellenére is, ha lent rákattintok az ikonra de visszafelé nem mehetek már a lenti gombokkal.
A válasz erre roppant egyszerű, az alapötlet az volt, hogy alapból ki lehessen kattintani, kivét ahol valami interakció van (kaland, csata, ilyesmi), ezeknél nem lehet megszakítani a folyamatot. Volt erre egy tervező, aki megmondta melyik modul milyen legyen, de aztán ezek az instrukciók elmaradtak, és most olyan lesz, amilyen a névsorban mellette lévő modul is, amiről másolom az alapot.
Ha változtatni szeretnék, most én mindent kattinthatón hagynék, és azoknál a bizonyos eseményeknél blokkolnám csak a kattintást, akár a gomb kiszürkítésével is jelezve, hogy mi van. Ez jelentős átpozicionálással járna (csak hasra ütés szerűen, ami eddig a 100-as koordinátán volt, az most a 230-ra kerülne), nem két perces feladat lenne, de könnyen kivitelezhető.
A másik amit nem értek miért van: ha beírom számokkal hogy mondjuk veszek 39 db virágmagot a kertben (vagy 12 puskát ami egy kalandba kell), és a számok beírása után entert nyomok (numerikus billentyűzeten eléggé adja magát a dolog) akkor azzal rögtön meg is történik a vásárlás, tehát nem egérrel kell a vásárlás gombra kattolni. De ha beírok mondjuk egy adományozandó összeget a szöviben a kredithez, szintén a numerikus billentyűzetet használva - mert hát arra való - és entert nyomok, akkor itt semmi sem történik.
A legtöbb helyen valóban engedélyezve van az enter, az adományozásnál nincs. Sőt, korábban confirm is volt, hogy "biztosan kidobod a kukába???" (ha sokat adományozol és argumnál még most is megvan). Szóval ez nem bug, hanem inkább egy szándékos fék (feature), hogy ne legyen annyi sírás-rívás, ha mellényom az ember.